Érintés

2.

Pár nap múlva magunk voltunk otthon csupán, gyerekek, és a Franz kezdte minden módon faggatni a Lorenzet, tudja, na, mondja meg, tudja-e, hogyan lesz a gyerek. "Eszik, isszák, basszák?", kérdezte nagy szellemesen. Mire Lorenz így kérdezett vissza: "Te talán tudod?" Franz meg én, összenézve, csak nevettünk, de nem hagytuk annyiban, előkotortam Franz kis fütyijét a slicce kitárásával, és kezdtem a nudligyúrást. Lorenz csak nézte ügyes ujjaimat,
míg közben Franz ott matatott a lábam közt, "résen volt", ahogy álszentül mondják. És jól látta a Lorenz, hogy valahogy én ezt élvezem, hát jó, gondolhatta, és így hevertünk végig kettesben az ágyon. Kezdtük "gyártani", amit az Annától meg a Ferdltől tanultunk. Ameddig ment; amennyire ment. Lorenz csak nézte. Hogy "kész voltunk", minden átmenet nélkül Lorenz
sliccét kezdtem munkába venni.

"Gyere már, hallod", mondtam, "mutasd meg, mit ér a faszod..." Ellökött. Azt mondta: "Rég jobban tudom, mint ti, hogy mi a baszás. De az ember a testvérét nem kúrhatja meg, nem csinálhatja fel, mert az halálos bűn. Vérbűn", mondta ki a borzasztó szót. Meg is ijedtünk. De aztán összekaptuk magunkat. "Gondolod, apa meg anya is a pokolba kerülnek?", kérdeztem. Joggal, mert ők aztán tényleg rokonok voltak. Férj-feleség. És ha ez halálos bűn, "vérbűn", hát miért lennének épp ők kivételek? Jó ég! Fix, ezt állította, ezt mi rossz viccnek találtuk, hát csúfolni kezdtük. Jó, hát bevallom, csúfolódás helyett a legszívesebben inkább a nudliját gyúrtam volna. De Lorenz akkor fenyegetőzni kezdett, hogy beárul minket a szüleinknek, a tanítónknak meg a csuhásoknak, minden, hát jó, attól fogva a Franz meg én sose az ő jelenlétében játszottuk kisded játékainkat. Lorenz tudta, persze, hogy tovább "üzekedünk" - de fura szó volt ez is! -, "fajtalankodunk" (jó ég, ez eléggé ijesztően hangzott), meg hogy másokkal is odafeküdtünk egymásra, egymás alá, környékbeli gyerekekkel - de nem köpött be minket.

Gyakran látogattunk el Annához és Ferdlhez, igen, és ott ugyanezeket a dolgokat játszottuk. Mindig úgy kezdődött, hogy Ferdl engem kefélt meg, Annát Franz kúrta meg, majd jött a baszás Anna és fivére meg köztem s bátyám közt. Ha a testvérpár nem volt épp otthon, vagy mi voltunk kénytelenek otthon maradni, kettőnk közt zajlott a családi fészekben a "kurka-hurka". És nem múlt el nap úgy, hogy egymáson ne fetrengtünk volna. Beszélgetéseink mindazonáltal egy Nagy Vágy körül forogtak: hogy egyszer egy "felnőttel" is lehessen végre dolgunk. Anna meg én teljes egyértelműséggel egy "érett férfit" szerettünk volna "megfacsarni", Ferdl meg Franz a Reinthalernéra vágyakozott.

Egy alkalommal, hogy Annáékhoz váratlan állítottunk be, ott volt egy tizenhárom éves unokanővére, a Mizzi, vele a Poldl nevű bátyja. Szép, igen jól fejlett lány volt Mizzi, a csöcsei álltak rendesen, és a vékony blúzával nem is nagyon akarta leplezni ezt a tök-érlelő tökéletességet. Nem is volt kétséges, hogy azonnal a minket leginkább érdeklő témákra tértünk, és a Poldl büszkén közölte, Mizzinek már szőrösödik a puncija-tája. És szavait tett követte, igen, a Poldl szemrebbenés nélkül tárta elénk a szeméremfertályt, ahol - eljövendő fertők és fetrengések szép ígéreteképpen -, bizony, pelyhedzésnél többet mívelt már a nevezetes bozót. Majd sor került a Mizzi csöcseinek lemeztelenítésére is, és áhítattal néztük, majd izgatottan simogattuk, csikiztük a bimbókat. Mizzi felizgult persze, s ennek nem csupán hangokat adott, de szemét lehunyva hátra is dőlt, teste megvonaglott, kéz keze meg céltudatosan nyúlt Franz és fivére farka után.

Ők igyekeztek legjobbjukat nyújtani. A lyukat pedig Ferdl vette "kezelésbe" (és nyelvelésbe). Majd farkát, melyet úgy nevezett, hogy "A Kurta-Tarka", szintén a kérdéses lábköz-helyhez kezdte érintgetni, de hegyesen. Nem maradt el a hatás. Mizzi az ágyhoz rohant, hanyatt vágta magát, lábát szét, így visította: "Poldl, gyere, nem bírom tovább!" Fivére rávetette magát. Valamennyien az ágyhoz léptünk, közelről néztük a dolgot. Miközben Ferdl a félájultan heverő Mizzi kezébe adta farkát, Franz a magáét Anna mohón gondozni vágyó kis mancsaira bízta; én meg, csak fizikai értelemben kívülállóként, nézhettem és csodálhattam, mi az "tényleg baszni". Merthogy Mizzi és fivére, aki még csak tizenkét éves volt, közölték velünk, hogy ugyanúgy tudnak kamatyolni, mint "a nagyok". Álom volt a számomra látni, hogyan csókolja szájon Poldl a nővérét - de mintha szeméremajkát szívná! Eddig nem gondoltam ugyanis, hogy a keféléshez a csókolózás is hozzátartozik. Láthattam azt is, miként markolássza Mizzi két duzzadó csöcsét Poldl, persze, már ahogy rajta fetrengett, s közben mindenét fogdosta; és nem kerülhette el figyelmemet, ahogy Mizzi csöcsének minden pici "szemölcsdudora" kemény lett, szinte döfte Poldl kezét. És akkor jött, hogy Poldl fasza eltűnt Mizzi sűrű bozótjában, és nem bírtam megállni: odakaptam telhetetlen kis kézzel, érezni akartam, tényleg így áll-e a dolog. (Ó, bár e telhetetlenség nyomán kezem lehetett volna "tele" végül...) S micsoda őrületes érzés volt, mikor azt tapasztalhattam csak a még Mizzi pinájába nem tapadó Poldl-féle faroktövön, hogy ez a tök jóval nagyobb, mint a Franzé és a Ferdlé, tehát hogy vannak ily eltérő faszméretek... s ahogy elgondoltam, milyen lehet Mizzinek!

És ahogy ez a számomra akkor rettentő méretű furkó behatolt Mizzibe, majd ismét visszadugattyúzott, aztán ismét behatolt... ez az iszonyatosan gyönyörű gyökér! Csaknem elájultam. De még jobban lenyűgözött, szinte falhoz vágott Mizzi viselkedése. Ahogy tapadt! Ahogy a valaga vonaglott, ahogy lába a levegőben rúgkapált, ahogy sikoltozott, ahogy üvöltözött: "Még! Még! Te szar! Te rohadék! Keményebben! Spékelj meg! Te! Teee...!" És nem volt határa a kielégülés mégis tovább-mohó hörgéseinek, melyekből szinte csak szórványosan formálódtak szavak, oly gyarló szavak, a lényegről oly keveset mondva: "Még... te... vagdoss... kúrj... bassz, te állat...!" S akkor Poldl lefordult nővéréről, és helyét szép sorban elfoglalta Ferdl és Franz, és vagdosták a farkukkal a már-már eszméletlen Mizzit. Csak épp az volt a vicc, hogy nem jutottak el a rendes baszásig, a spékelésig, a vagdosásig, mert le akarták rángatni egymást folyton. Mizzi lába hiába kulcsolódott össze a hátukon, ők hiába harapták a vonagló testet, a melleket - nem jutottak semmire. Mizzinek döntenie kellett, így hörögte végül: "Kezdje a kicsi!" S kezdte Franz. Az ám, de a régi módszer szerint. És Mizzinek, világos, nem volt elég, hogy a hasán nudlizzanak. Hát szépen megragadta Franz tökét, odavonta a kellő helyre, majd kis ügyességgel behúzta magába. Vagyis csak behúzta volna. Mert Franz rögtön megint kicsúszott, s amúgy alibi alapon próbálta baszni Mizzit.

A fasz végre bekerült a helyére, ám itt újabb bonyodalmak következtek. Mert Mizzi azt akarta, hogy Franz a melleivel is "foglalkozzék", ám ahogy ez meglett, Franz a spékelésről feledkezett meg, lelottyadt. Mizzi mindent megtett "keményítőleg", viszont erre Franz a melleit hanyagolta megint. Képtelen volt egyszerre kétfélét csinálni. Mizzi joggal döbbent meg a dolgon, így kiáltott: "Baszod, most mi lesz?" Franz azt felelte: "Baszlak... vagy nem?" Mire Mizzi: "Te fasz...!" S Franz nem értette, miért becsmérlő kijelentés ez. De akkor Ferdl, aki már nagyon türelmetlenül várta, hogy sorra kerüljön, kezelésbe vette Mizzi csöcseit, és ennek áldásos hatása lett. Az "egyhúrú" Franz végre teljes egészéből Mizzi pinájának szentelhette magát, ellenben fent a mellek is kielégülésükhöz jutottak - Ferdl jóvoltából -, és Mizzi egész teste vonaglott, rángott, csípőből-valagból dobálta magát az égnek, lihegve hörögte: "Te kis fasz, de jó kis fasz vagy, te, te... te..."És közben Ferdl kezét csókolta, harapta. Alig hogy ezzel megvoltak, Ferdl átvette a csatateret, és keményen meredő dákóval vetette magát Mizzi két lába közé. Mellfogással, természetesen. Körmével biberézte a szétpattanással fenyegető bimbókat, Mizzi hörgéseiből pedig olyan egybefolyó üvöltés lett, ahogy ...bocsánat a szóért... csak a geci folyhat.

Ömlöttek Mizzi szájából a kéj áriái, és rettegve hallhattuk, hogy Ferdl sem adja "alább" (alul): "Mizzi, tisztára olyan, mint a Reinthalernéval! Te dög! Dög husi, hogy szarnál be, te...!" És erre Mizzi tényleg akkorát fingott gyönyörében, hogy attól kellett félnünk, beszart. Ferdl olyan hihetetlen jártassággal csinálta a dolgát, úgy spékelt, nyalt, cicerézett, úgy áradt szájából az ocsmány szó, hogy csak hallgattuk, csak néztük! Recsegett-ropogott, öszszeomlással fenyegetett az ágy. Amikor aztán kész lettek, mi Annával szintén szerettünk volna "részünkhöz jutni". Mizzi felpattant, és olyan frissnek látszott, úgy vigyorgott, vihogott, mintha nem történt volna semmi. Holott egymás után hárman farkalták meg, és az egész, ahogy jobban visszagondolok, eltartott legalább egy óráig, és a dolog java része tényleg vad vagdosásból állt. Őrület! Kicsit rendbe rázta magát, de a melle pucér maradt, így jelentette ki, a saját bimbóit cicerézve, hogy nézni akarja a fejleményeket, a "folyományokat". Mire képes, katonai szóval szólva, az "állomány". Anna erre mind nem sokat figyelt - baszott rá!, így mondhatni -, végigvágta magát az ágyon hanyatt, így hívta a Poldlt, merthogy a fiú a jelek szerint nagyon vonzotta. Ám Poldl ismét csak a nővére csöcseivel foglalatoskodott.

Megemelintette a telt gömböket, egymáshoz nyomta a két kéjtárgyat, így kezdte szopni eleinte mindkét bimbót, de mert ez nem ment igazán, hol az egyiket, hol pedig a másikat. Mizzi a szekrény oldalának dőlt, "tűrte" a gyönyörűségeket, ám nem tétlenül, mert két kis keze szorgosan gyűrte közben fivére faszán a bőrt: fel és le. Anna hiába vonaglott hanyatt az ágyon, mert Poldl megint úgy döntött, hogy nővérét dönti meg, benyúlt hát szoknyája alá, aztán újra kőkemény furkójával megkereste a bemeneti nyílást, s nem sokba telt, ott volt ismét, ahol lenni akart. S ahol Mizzi is akarta! Állva kúrtak, de olyan hevesen, hogy a szekrényt csaknem széjjelbaszták. Fogalmunk se volt róla eddig, hogy a dolog így is űzhető - hát ámulattal néztük a mutatványt. Csaknem magától értetődött, hogy Mizzinél akkor megint Franz került sorra, és könnyű volt megállapítani nála a fejlődést. Egyértelműen sokkal jobb munkát végzett, mint az előző menetben - talán megfelelt neki az álló testhelyzet. Mizzi melleit is rendesen megdolgozta, miközben természetesen "lábközi lanyhulást" sem engedett a faszának. A  szerszám ki nem csúszott volna a vágatból egy pillanatra sem, s a már kitökölt "keréknyomon" Ferdl folytatta a dolgot, és Mizzi a hatodik numerát mondhatta magáénak rövid időn belül, nagy élvezettel, s hogy a kifulladásnak semmi jelét nem adta, szép jövőre engedett következtetni, végigfetrengendő éjjel- nappalokra.

1

Ültünk így egy darabig négyesben. Ferdl, persze, a szoknyám alatt fogta azt a micsodát a két lábam közt, és Anna pucáját - finoman fogalmazva - a Franz. Nekem a Ferdl farka volt a kezemben (a furkója), és a Franz bunkója az Anna dédelgető kezében leledzett. Az meg -  akkor nem fogalmaztam így: kéjes volt! - francosan jó volt (így fogalmaztam), hogy a Ferdl a szoknyám alatt matat. Csiklandozott, de távol voltam attól, hogy vihogjak, nem, egészen más
volt. A legszívesebben nekiestem volna a furkójának a fogaimmal! Ez volt. Tiszta bizsergés az egész testem. Anna zavarta meg a dolgot, merthogy azt mondta: "Jó, most teherbe estünk..." Nem értettem: mibe estünk? De a kezembe nyomta a párnababát, azt mondta: "Áldott állapotba kerültünk." Jött az, hogy világra hoztuk gyermekeinket, a babákat, ringattuk kicsi párnatestüket, átadtuk őket férjeinknek, ők folytatták a dédelgetést, a becézést. Anna hirtelen elhatározta, hogy ő a maga részéről most szoptatni fog, kigombolkozott hát fent, és láthattam, igencsak duzzadoznak, keményednek a mellbimbói. A fivére egyből odanyúlt, kezdte cicerézni, akkor a bátyám, a Franz is csöcsözni kezdte az Annát.

Ferdl sajnálkozva jegyezte meg, hogy én még nem vagyok "virágban", alig "rügyezek", mindegy, fiatalabb voltam. De bármennyire fiatal voltam is - "zsenge pipi", ahogy a Ferdl mondta -, tudtam már, hogyan csinálják a gyereket. Az is elhangzott valahogy, nem tudom, ki mondta, hogy ez a "baszás", a szüleink is "basznak", valaki azt mondta, nem, a "kúrás" a jó szó, innen van, hogy "kurva"; a "kefélés" szó nem hangzott el. Hát így történt, azaz nem történt semmi, mert a Ferdl azt mondta, igazi gyerekcsinálásról, "felkúrásról" tehát, szó sem lehet még, mert a pinánk nem "befogadóképes", nem lehet nekünk rendesen "beverni", meg hogyha majd nagyobbak leszünk, ki fog szőrösödni a puncink (a pinánk), és akkora luk lesz, hogy a legnagyobb ragyabunkót (farkot, tököt, faszt) is be lehet nyomni könnyen. Ezt nem is akartam hinni. Mit kéne "beverni"? Nem jó így is? De Anna állította, hogy a Ferdl ezt már tudja. A Reinthalernén gyakorolhatta a dolgot, megbaszta tehát a Reinthalernét, beverte neki a faszát. Méghozzá a padlón!

Na hát ez a Reinthalerné egy villamoskalauz felesége volt, a házunkban laktak. És hogy a Reinthalerné, valahányszor a Ferdl beverte neki, azt sikoltozta, hogy: "Csingi-lingi!" Mármost, továbbá, ez a kalauzné egy kövérkés, fekete spinkó volt, mindig nagyon kedves. Hallhattam rögtön a dolog históriáját is. Hogy a Reinthalerné jön le a padlásról, azt mondja: "Hé, Ferdli, olyan nehéz ez a kosár", a mosásról volt szó, "erős fiú vagy, nem akarsz nekem besegíteni?". A "Ferdli" besegített, lerakta a nehéz kosarat a Reinthalerék konyhájában. "Mivel háláljam meg?" - így a kalauzné. "Á, semmivel" - mondta Ferdl. "Ugyan, ugyan, nem járja az. Gyere, mutatok valamit" - és azzal már húzta is a Ferdl kezét a mellére, a csöcsére egyenest. "Na, ez akkor jó?" Ezt kérdezte a Reinthalerné. A Ferdl meg egyből tudta, miről van szó. "Az Annával már smároltunk, úgy testvériesen, igaz, Anna" - kérdezte most. (És, egy pillanat, mai szóval élve, egy francot nem jött be olyan, nekem mármint, hogy vérfertőzés, testvérszerelem, jött a valagam!) Anna bólintott. "Hát tudtam, minek kell következnie" - folytatta tovább Ferdl.

Csak elhinni se akartam! Még ilyet. Erre viszont a Reinthalerné már gombolkozik is kifelé, mutatja a csöcseit, jó kemények voltak, na, mondja, hogy játsszak velök. Így mondta, velök. Hm? És közben nyúlt le a farkamhoz, azt kérdezte: "Gyúrjunk nudlit? Gyúrjunk nudlit?" Zihálva tette hozzá: "Ha senkinek azzal a lepcses száddal el nem pofázod, hát többet is kaphatsz, megkenjük a nudlit!" Ezt mondta a Ferdl szerint a Reinthalerné, én meg csak tátott szájjal hallgattam. "Hát én...", hogy a Ferdl ezt mondta volna. "Pofa be, bassz meg", ezt mondta a Reinthalerné. "Bassz meg, te kis rohadék, bassz meg, bassz meg..." És megragadta megint a Ferdl furkóját, húzta be magába, ment a dolog simán. "Tök szőrös volt a puncija, rendesen, ahogy illik" - közölte velünk a Ferdl, és mind a kettőnk "punciját" simogatta közben, az Annáét is, az enyémet is. Anna talán ettől gerjedt be, talán csak a tapasztalatszerzés vágya hajtotta, nem adta alább: "Ferdl, na, hogy volt tovább akkor, mi volt még?" És még jobban odanyomta magát.

"Na hát jó volt, tényleg, jó volt az egész, baromi jó. Elcsorogtam, sejthetitek. Utána kivert a víz, játszottam még a csöcseivel, lefordultam a testéről. Vagy ő lökött le." És hogy a  Reinthalerné azt mondta akkor a Ferdlnek: "Eridj most, te kis szar kéjenc", és kezdett begombolkozni, és felkapott egy konyhakést, és azt mondta: "Evvel vágom le a rohadt töködet, ha bárkinek elpofázod, hallod?" Anna szája is tátva maradt. (A Ferdl minimum oda beverhette volna neki, de egyből.) És azt mondta: "Gondolod, nekem is be tudnád dugni?" Ferdl a fejét vakarta, de Anna a sliccéhez nyúlt, előszedte a furkóját, gyurmálni kezdte. "Játsszunk megint papás-mamást!" És odahúzta magához a bátyját. A Franz egyből tolakodott volna szintén, de Anna azt mondta: "Menj a magadéhoz." Így mondta: "A Pepihez", mert ez voltam én, mint Josefine, becenéven. Hát mit tehettem, benyúltam a Franznak, fogtam, gyurmáltam a kis micsodáját, ő meg a lukamat simogatta, izgatta. És hát mert tudtuk már, hogyan kell csinálni, gondom volt rá, hogy a kis félkemény nudliját ne a hasamon görgesse csak, hanem a - zsenge! - hegyével a lukamat érintgesse. Ettől borzasztó gyönyörűséget éreztem - "kéjt!" -, és nyomtam magam a testéhez, a Franzéhoz, smároltam, ahogy bírtam, és éreztem, vonaglik a lukam.

Nem az, hogy a Franz lökései lettek volna ezek, de lökések voltak belülről, és oda is nyúltam, jó nyirkos volt, tiszta lucsok voltam, persze, főleg a verítéktől. A Franz akkor tényleg "kész" volt, már abban az értelemben, hogy szinte félájultan fordult le rólam, nem is mozdultunk pár percig, így hevertünk, csak közben hallottuk ám, miket társalog egymással az Anna meg a Ferdl. Az Anna úgy égnek vágta a lábát, hogy össze is kulcsolódtak a lábfejei a bátyja hátán. "Befér már", ezt mondta a Ferdl, de az Anna így válaszolt: "Csak fáj, a kurva életbe, fáj!" "Nem fog annyira, most már nem", így nyugtatta a bátyja, "ez csak elsőre van így, aztán már csúszik, mint kacsának a nokedli." Nudli, nokedli, hahaha.

Mi ketten meg, a bátyámmal, odafeküdtünk a Ferdl meg az Anna mellé, néztük, bemegy-e a Ferdl töke - "a karó", most így nevezték éppen - az Anna lukába. Benn van? Nincs benn? Kicsit már bent volt. De nem egészen. Az Anna luka meg fantasztikusan nyitva volt. Csak ahogy a Ferdl makkja kicsit eltűnt benne, jött az, hogy ide-oda mozgott csak, mit mondjak, tiszta tökölés volt az egész. Tökölni a tökkel?! Nem tudom, miféle belső hang súgta, de megragadtam a Ferdl faszát, aztán nem egyszerűen a búrt húztam rajta ide-oda, hanem mint egy hősnő a lovagregényekből, azokon a képeken, mikor a faltörő kossal be akarja verni a kaput, azon voltam, hogy a Ferdl furkója, a kezemben, behatoljon az Annába. "Baszd meg!",  sikoltottam. Hanem akkor már az Anna is sikoltott, mit...! Üvöltött! Riadtan dőltünk szét, ahányfelé voltunk. Anna nem volt hajlandó tovább folytatni a játékot, hát kénytelen voltam én magamra venni a Ferdlt, mert nem bírt lenyugodni. Ki akar elégülni, azt mondta. Csak már az én puncim s eléggé vörösre volt dörzsölve, hát jobbnak látszott abbahagyni az egészet. Hazamentünk.

Fivéremmel végig, egész hazaúton egy mukkot se szóltunk. Franz egyszer elfingotta magát, ez volt köztünk minden hang. Történetesen épp a Reinthalerné mellett laktunk. Ahogy megérkeztünk, a kis köpcös, fekete asszony épp jött ki a lakásukból. Rámeredtünk, elkezdtünk nevetni. Megértette, miről van szó? Csak nézett ránk, bámult, mint kerge disznó a makkra - de akkor jobbnak láttuk, ha gyorsan behúzzuk magunk mögött az ajtót. E naptól fogva mindenkit - férfit, nőt, gyereket - tisztára más szemmel néztem. Vagy inkább "mocskosra más szemmel". Vegyük hozzá, hétéves voltam - de a nemiségem a szétrobbanásig feltámadt. Csak a szemembe kellett nézni, az már olyan volt, mintha megbasznának. És nem túlzok! A duzzadozó szám, a járásom, igen, ahogy a valagamat riszáltam már, ahogy a nyelvem picit kidugtam - pedig nem is makkolt még! -, hát igen... az felhívás volt. Nem keringőre, de fetrengőre. Két lábon járó, eleven felhívás voltam, ismétlem, fetrengőre. Újra meg újra megismétlendő fetrengőre! Fertő, nem fertő, francba a nagy szavakat, ezzel magyarázhatom csak azt a hatást, amit tettem. Azt, amit velem, aki tehette, tett. Akinek mersze volt hozzá.

Felnőtt, állítólag józan férfiak estek nekem az első adandó pillanatban, és nem részesültek elutasításban soha. Sőt! Fejre-makkra mindent merészeltek velem. (Fejetlenül, de nem makktalanul, így is mondhatnám.) Jó, hát ezt a hatást, úgy lényegében (szomorú megszorítás!), ma is érzem. Mikor pedig se szép, se fiatal nem vagyok már, a testem megszottyadt, meglottyadt, itt-amott megputtyadt, mindegy, ki tudom váltani azt a bizonyos vadulást. (Ha ez rá a jó kifejezés. Mit lenne vadulás?) Bizony, akadnak kanok ma is, akik első látásra vagy a saját sliccükhöz nyúlnak, vagy nekem a szoknyám alá. És olyanok, mint a veszett őrültek, geciznének szinte egyből. Ez mind a hétéves kori élményeimre vezethető vissza. Ártatlanságom korára - ha az "ártatlanság" szó jelent valamit egyáltalán. Már mikor bölcsőmben ringtam, egy kis kurva voltam, talán - és a lakatosinas is ezért élvezkedett az ötéves kislány pucér altestén nyáladzva.